Már harmadik éve vonul fel a "Tutenstein Hajó" Hála adás alkalmából Amerikában, New York-on, a Broadway-en.
Itt ismertetném velete, hogyan is készült ez a hajó és milyen események történtek.
A hajó összeállítása:
Hosszú idő elött, mi elött a Tutenstein hajó átszelte volna Broadway utcáját, el kellett készíteni a stílusát, ellenőrizni kellett mérnökökkel,színészekkel (miért? XD), animátorokkal és egyéb emberekkel. Első azonban a terv megrajzolása volt (lásd az egyes képen).
Megtervezték a hajó alapját is, hogy milyen alakú legyen, milyen széles, mennyit bírjon el (lásd a kettes képen).
Mi után elkészülttek a tervek neki álltak a megvalósításnak is. Ezen a képen éppen az egész hajó alapját készítik (ránézésre) fából.
Ahogy láthatjuk a terv rajzon, a hajóra figurákat is terveztek. Természetesen ezeket is megrajzolták elösször, azután gipszből kiöntötték és kifestették őket.
A hajó hátoldalán Tutenstein sírját hívták "életre". A képen éppen egy művész faragja ki a sír egyik festményét. Természetesen ez is rajz alapján készült.
Íme két gipsz szobor. Türelmesen várnak, hogy a festők némi színt vigyenek az életükbe. :D
S íme egy gipsz szobor, aki már színekben pompázhat. A képen a festő még az utolsó simításokat végzi el a fáraó szobron.
Itt festik éppen Tuti szarkofágját. A festő igen aprólékos munkát végez.
S íme a kész hajó, arra várva, hogy emberekkel teli kigurulhasson a Broadway-re.
De mielött kigurulna, némi díszítés nem árt. Macy's Parade tábla és némi kék és sárga dísz.
És november közepe táján teljesülhetett az alkotók álma. Végre kiguríthatták a Tutenstein hajót New Your plaszteljára.
Az idei alkalommal a Tutenstein hajón, énekeltek is. Dianna DeGarmo, közkedvelt amerikai énekesnő és a Főnix Fiú Kórus közösen énekelték el a "The Pharaoh Strut" (A fáraó lépés) c. dalt.
Nézd és hallgasd meg a dalt itt!
Itt képeket nézhetsz meg a Tutenstein hajóról! A hálaadási felvonulást általába az NBC csatorna közvetíti.
Természetesen nem csak Tutenstein, hanem Sponbabob, Pokemon és egyéb mesék is felvonultak.
Itt nézheted meg a fesztivál hivatalos honlapját játékokkal,képekkel és egyéb érdekességekkel!
Az elkészítés menetének képei az elöbb említett weblapról származnak!
|